Magyar Péter a legújabb és legnyomorultabb. Bár ügyesnek is mondható, hogy a semmiből sikerült pártot alapítania, mert Varga Judit búcsúajándéka, a híres hangfelvétel semmit sem ér. Máig sem tudjuk, van-e egyéb mögötte, mint protekciós vizsgák. Ami nem valami díszes ügy, de mit akar belőle kihozni, ha korrupciót nem tud bizonyítani?
Karsai Dániel nemrég még az eutanáziáért harcolt. Pontosabban aki öngyilkos akar lenni, az meg tudja oldani. De az EU-ban nincs eutanáziához való jog. Neki az a kiskapu tetszett meg, hogy van egy-két ország, ahol bevezették az eutanáziát. Ő azonban lekéste, mert már nem cselekvőképes, és nem tudja hitelesen beleegyezését adni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága csak együttérzésből foglalkozott ügyével, hiszen nem létező jogot kér számon.
Renner Erikát bátor harcosnak állította be a média. Az igazság csak annyi, hogy nem ismerte fel támadóját, a felismerésre bemutatást a gyanúsítottat ábrázoló fényképeket a sajtó rendelkezésére bocsátva manipulálta, a vádlott bűnösségének bizonyítását a sértett vágy-vezérelt következtetései alapján bizonyították, miszerint támadója annyi mindent tudott róla, hogy eleve csak hárman jöhettek szóba, s közülük csak a vádlott követhette el a bűncselekményt.
A bicskei pedofil ügynek több hőse is van, de a sértettek egy része visszavonta, majd újból állította vádjait. Szavahihetőségük kétségessé vált. Az ítéletek nem hozzáférhetőek. Csak az bizonyos, hogy a Novák Katalin lemondását kikényszerítő kegyelmi botrányhoz vezető ügyben a kiskorú sértettet senki sem kényszerítette, vádjait azért vonta vissza, hogy az intézmény a gyermekvédelmi gyám intézkedését felülbírálva visszafogadhassa.
Az áldozatok a sérelme hamisítatlan, valódi, de valódi emberi kvalitással nem párosult, nettó nyomor. Ez vonatkozik lényegében Magyar Péterre is, csak ő nem éppen áldozat.